3.1. Az 1971 évi komplex mérések K-Mongóliában, Szuhe-Bator tartomány D-i részén történtek az u.n. darigangai bazaltplató középső - 2430 km-nyi - területén, Taba Sándor geofizikus mérnök irányításával. Ez évben a mongol fél visszaállította az 5 szakértővel működő csoport szervezetet. A csoport tagjai: Pleszkáts Tibor, Fejes Imre geofizikusok, Bíró Gábor és Csapó István technikusok voltak. Évközben Csapó Istvánt, Csetneki Imre váltotta fel.

A hatalmas bazaltplató a K-Gobi depresszió és a Tamcaganszki depresszió között közbülső helyet foglal el. A szorosan vett kutatási területen felsőkréta korú, u.n. bainsirei összletnél idősebb kőzetek nem fordulnak elő.  A felszínen különböző korú és kifejlődésű bazaltok vannak, amelyek a harmadkor-végi alpi tektogenezissel kapcsolatosak. A bazaltok takarójellegűek, a kiömlések közel párhuzamos hasadékokból történtek.

A bazalttakaró közel vízszintes települése és felszíni zónájának repedezettsége a csapadékvíz beszivárgásnak kedvező feltételt biztosít, ami az alsó rétegekben akkumulálódhat.. A korábbi kutatások csak a plató peremi részére szorítkoztak. A lokális geofizikai mérések alapján mélyített vízfurások (1960 Szabadváry) a bazalt réteg vastagságáról, és a feküjében lévő kőzetekről nem adtak felvilágosítást.

A terepi mérések viszonylag kedvező feltételek mellett április közepén indultak, Az időszak első felében mágneses és gravitációs mérésekre fektették a fő hangsúlyt, hogy a bazalt elterjedéséről és a mélyebb szerkezetekről képet kapjanak. A kutatás második fázisában különböző rendszerű VES méréseket végeztek a fúrások helyének kijelölésére.

A komplex vizsgálatok tisztázták Dariganga környékének vízföldtani perspektíváit. Meghatározták a bazalt elterjedésének határait, kimutatták annak települési, szerkezeti és vastagságviszonyait. A kutatások képet adtak a bazalt feküjét képező kőzetek szerkezetéről és a kutatás mélységéig (250 m) az alaphegység helyzetéről is.  A kutatás szerint vízfeltárás szempontjából több szerkezettípus is számításba jöhet.

n   ahol az alaphegység erősen mállott, vagy töredezett, mélysége kisebb 250 m-nél, s felette törmelékes összlet települ,

n   alaphegségi törészónák, amely felett a bazalttakaró viszonylag nem vastag (max 100 m), tehát átfúrható,

n   ha a bazalttakaró és az alatta települt vízzáró réteg felett van kedvező fajlagos ellenállású réteg,

n   repedezett, mállott-üreges bazalt összletek

n   két bazalt réteg között települt üledékes réteg

n   bazalt felett települt elegendő vastagágú és kedvező paraméterekkel rendelkező üledékek,

n   bazaltmentes területen kimutatott homokos—kavicsos régegek.

A felsorolt területtípusok mindegyikére összesen 14 ponton javasoltak fúrást, legtöbb esetben kísérleti jelleggel. 1972-ben a javasolt fúráspontokon GP mérést is végeztek, amelyek néhány esetben a várható vízadó szintek mélységét módosították. Ugyanebben az évben három különböző szerkezettípuson fúrást mélyítettek, amelyek kivétel nélkül alacsony vízhozamot (0,15 l/perc) eredményeztek. A sikertelenség miatt a terület nagy részét meddőnek nyilvánították, kisebbik felén újabb kutatásokat javasltak, főleg a vékonyabb bazalttakaró alatti összletek feltárására.

          3.2.A komplex geofizikai csoport 1972 évi kutatási területét a K-Mongóliai Szuhe-Bator tartomány É-i részén jelölték ki. A csoport tudományos-technikai irányítását Pleszkáts Tibor vette át, aki az előző évi Dariganga-i csoportban a geoelektromos mérések kiértékelését végezte. A csoport tagjai: Dudás József geofizikus, valamint Bíró Pál, Horváth Ferenc, Duschek Vilmos technikusok voltak.

A kutatási terület a rögös és erodált felszínű K-Mongóliai fennsíkon helyezkedik el, átlagosan 1100 m tengerszintfeletti magasságban. A 2030 km kutatási terület szerkezetét ÉK-DNY csapású törésrendszerek határozzák meg. A törések különböző földtani felépítésű pásztákat határolnak le, amelyek egyenként 3-10 km szélességűek. Az egyes pászták aljzatát paleozós gránitok, karbonperm porforitek, alárendelten júra-korú andezítek és konglomerátumok alkotják. A depressziós pásztákban a krétánál idősebb képződmények a mélybe süllyedtek, s a részmedencéket több száz, helyenként  ezer métert meghaladó vastagságú alsókréta összlet tölti ki.

A kutatást - mint az előző évben - a gravitációs, földmágneses és geolektromos módszerrel végezték, két fázisban. A komplex  értelmezésben felhasználták az orosz (szovjet) kutatók kölcsönképpen végzett GP méréseit is.

Az átnézetes kutatással a kedvezőbb területeket különítették el a reménytelen zónáktól. A részletes kutatási fázisban már a kútkitűzés szempontjai kerültek előtérbe. Vízföldtanilag kedvezőtlen volt minden gránit-profirit-andezit kibúvás (150-1000 ohmm), de a medencék középső részét kitöltő alsókréta agyagos összlet (5-10 ohmm) is.

A mérések kedvező hidrogeológiai felépítést jeleztek a medencék peremrészein, a gránit-porfirit aljzat leszakadásainál. Ha az aljzat 150-200 m mélységben van és a felette települt üledékösszlet fajlagos ellenállása 20-60 ohmm közötti, ott több porózus rétegre lehet számítani. Kedvezőnek ítélték a víznyerési lehetőségeket a porfirit-gránit képződmények kibúvásainak kőzetes völgyeiben, ahol az aljzatra 20-80 m vastagságú 30-60 ohmm-es homokos, durva törmelékes összlet települ.

A részletes kutatásokra alapozva, a vizsgált területen 12 fúrást javasoltak, amelyekből 6 pontot kellő vastagságú törmelékes üledékkel kitöltött völgybe, 6 fúráspontot pedig a medencék peremi részein elosztva jelölték ki. A javasoltak közül négy helyen a kutatást követően fúrást mélyítettek. Ezek mindegyike eredményes volt, külön-külön 250-500 l/perc vízhozamot produkáltak.

E kutatás kapcsán kell megemlíteni, hogy magyar kutatók először alkalmazták a gerjesztett polarizációs eljárást a mongóliai vízföldtani vizsgálatokban. A magyar csoportnak sem műszere, sem a módszer alkalmazásához értő szakértője nem volt, ezért kérésükre a közelben (ÉK-Mongóliában) dolgozó szovjet csoport három javasolt fúráspont térségében végzett GP mérést. A VES-mérés alapján a 20-50 ohmm-es összletre kitűzött fúrásokon a polarizálhatóság értéke P%=2-4 között változott, ami a gyakorlati tapasztalatok szerint a lehatolás mélységéig több porózus réteget valószínüsített. A fúrások agyagos-kavicsos, murvás réteget tártak fel, ezzel igazolva a GP módszer alkalmazhatóságát is.

3.3. A komplex geofizikai csoport 1973-ban szintén a K-mongóliai Szuhe-Bator tartományban, annak legdélibb - Kinával határos - övezetében, Ongon és Naran szamonok térségében, homokbuckás-félsivatagi területen végezte kutatásait. A csoport vezetője Dobrovolni Károly geofizikus, tagjai Dudás József, Bíró Pál, Dusek Vilmos és Horváth Ferenc voltak.

A kutatási területnek nem voltak peremhegységi keretei. A méréseket úgy tervezték, ahogyan egy üledékkel fedett medence vizsgálata azt megköveteli. Előbb közel egyenlő állomásközű és felderítő jellegű graviméteres és földmágneses mérés történt, közel azonos pontokon és számban (1126 ill. 1174). A kedvezőnek ítélt területrészeken részletező VES mérést végeztek szelvények mentén, 451 ponton. A mérési anyag értelmezését elősegítette három értelmező fúrás, amit az előzetes értékelés alapján a területen mélyíttek. E fúrások azt jelezték, hogy a jelentős vastagságú u.n. „cagancabi” krétakorú medenceüledékek - kedvező fajlagos ellenállású - porózus rétegeket tartalmaznak. A kutatási eredmények alapján a legkedvezőbbnek ítélt területeken, valamint a címben is szereplő szamonok közvetlen területén - összesen 13 ponton vízfeltáró illetve egyes pontokon kísérleti jellegű fúrást javasoltak. Részben a kutatás időszakában, részben a következő években 7 eredményes - (50-100 l/perc) fúrást mélyítettek a területen.

Az 1973 évi kutatásokkal a mongóliai geofizikai tevékenységünk egy igen értékes és eredményes fázisa lezárult. A három expedíciós ciklus 7 éve alatt az ELGI-nek 9 komplex csoportja 14 különböző földtani felépítésű, kb. 15.000 km-nyi területen végzett kutatásokat. E területek vízföldtani minősítésével és l15 helyen fúrást javasoltak. Ezekből l974-ig bezárólag 42 ponton fúrást mélyítettek, közülük 36 elegendő ivóvizet adott, ami 86 %-os eredményességnek felel meg.

A néhány számadattal jellemzett kutatási eredményeken túl, a komplex csoportok működése során megteremtődtek a mongol vízkutató geofizikus szakképzés elméleti és gyakorlati feltételei. Az első években a csoporthoz technikusként került mongol fiatalemberek közül 3 fő a budapesti, 3 pedig Szovjetunió egyetemein geofizikus vagy hidrogeológus szakon diplomát szerzett, amit a terepi kutatások során jelentős gyakorlattal egészítettek ki. A csoportnál dolgozó középiskolai diákok legjobbjaiból tucatnál több azok száma, akik a hétéves időszak után viszonylag elfogadható minőségű technikusi-operátori munkát tudtak végezni.

A mongol szakemberek számszerűségi és tudásbani fejlődésében bekövetkezett változások, másrészről pedig az a tény, hogy a 70-es évek elejéig a mongol vízgazdálkodási szervezetek 15-20 db geofizikai berendezést (főleg geoelektromos műszereket) vásároltak a magyaroktól (ELGI-től), s ezekre alapozódva a Vízgazdálkodási Minisztérium felügyelete alatt létrejöhetett egy saját - geofizikai-hidrogeológiai - kutatóbázis. A mongol vízügyi hatóságok ezek után arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a kutatásokat a további években saját szakemberekkel végeznék, amihez  a KGST forrásait vennék igénybe. Kutatásaikhoz magyar geofizikusokat „szaktanácsadói” minőségben alkalmaznának. Mi ezt a megoldást nem tudtuk elfogadni. Jól ismertük ugyanis a különböző gazdasági területen Mongóliában ügyködő szovjet szaktanácsadók áldatlan helyzetét, valamint a jó szándékú de többségében „bimbódzó tehetségű”, kényelmességre viszont igencsak hajlamos mongol szakemberek dinamizmusát. Ezért az ilyen szervezeti keretek között végzendő vízföldtani kutatásban, geofizikai szaktanácsadói minőségben - az előre látható szakmai ellehetetlenülés miatt - nem vehettünk részt.

Viszont az 1967-73 közötti kutatási gyakorlat sem volt már tartható. Ugyanis az esetek többségében a geofizikai kutatásokat csak 2-3 éves késéssel követték (ha követték?) furások, olyan időben, amikor a méréseket végző szakemberek már nincsenek a helyszínen. Ezért sok téves értelmezés, esetenként jó szándékú hamisítás (fúráspont áthelyezés) és ezek eredményeként számos ellenőrizhetetlen meddő fúrás fordult elő. Ezeket kiküszöbölendő, olyan komplex kutatócsoport szervezését javasoltuk, amit egy önhordó furóberendezéssel és hidrogeológussal egészítenének ki. Az ilyen kutatócsoport a működése idején ki tudja választani a víztermelésre legoptimálisabb szerkezeteket, sőt 1-2 kutatófúrást termelő kúttá is kiképezhet. A kutatási eredmények ilyen módon nem évülnének el és hatékonyságuk többszörösére növekedhetne.

A komplex bővítésre vonatkozó javaslatunkat a Mongol Vízgazdálkodási Minisztérium nem fogadta el. Ennek következtében a magyar geofizikának a közvetlen vízkutatásban betöltött szerepe fokozatosan csökkent. De mielőtt megszűnt volna, megszerveződött Mongóliában egy olyan széleskörűen komplex  vízkutató expedíció, ami mintegy betetőzte a magyar geofizikusoknak sok szakmai sikert hozó tevékenységét.

Forrás: ELGI